2019.05.17.
Linképítésre kész tartalom - 3. rész
Előző bejegyzésünkben részleteztük, hogy miért van fontos szerepe a linképítés során használt tartalmakban a felsorolásoknak, a toplistáknak, a szöveg tagoltságának, illetve azt is megvizsgáltuk, hogy miért annyira sikeresek a kutatásokkal igazolt eredményeken alapuló cikkek, valamint a személyes beszámolók és tapasztalatok.
Jelen cikksorozatunk harmadik, egyben utolsó részében pedig betekintést nyújtunk abba, hogy milyen fejlettebb eszközökkel lehet támogatni a linképítési folyamatot.
Backlink helyett említés
Gyakran találkoznak a webmasterek olyan problémával, hogy egyes blog bejegyzések, cikkek vagy említések során a szerkesztők vagy a felhasználók nem teszik ki a cég linkjét, mint hivatkozást.
Ez azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy rengetegen tesznek egy adott cégről és / vagy termékéről említést az emberek az interneten, nem lesznek ezekből visszautaló linkek, emiatt a Google sem fogja őket látni, s nem tudja betenni a rangsorolási tényezőibe.
Ilyenkor célszerű megkeresni a webhely üzemeltetőjét, s kérni, hogy tegyék ki a pontos hivatkozási linket, de ez előtt még van egy nagy feladat, amit régen teljesen mellőztek a SEO és SEM szakemberek:
Említések felkutatása
Manuálisan ez egy véget nem érő feladat lenne, így szerencsére ma már vannak erre hasznos programok, hogy ne egyesével kelljen átvizsgálni az interneten lévő szöveges, képes, videós vagy hangalapú említéseket.
A linképítés emiatt - amennyiben profik csinálják - mindig az eddigi említések felkutatásával kezdődik, hiszen először ezeket lesz a legegyszerűbb backlinkekké alakítani, s utána érdemes csak elkezdeni felkeresni olyan portálokat, celebeket vagy bloggereket, akik szívesen írnának a cégről vagy egy-egy szolgáltatásáról.
Folyamatos konkurencia monitoring
A linképítés során mindig beleakadunk a konkurenciába. Nyilván egyszerű lenne versenytársak nélkül megtervezni a promóciókat, illetve a szponzorált tartalmak megjelenési helyét és idejét, de ezt szinte minden esetben felrúgja a konkurencia, mert ő is ugyanazt csinálja mint mi: reagál a versenytársak piaci viselkedésére.
Az erős visszamutató linkekért folytatott harc pedig egy véget nem érő folyamat, így nem érdemes figyelmen kívül hagyni a promóciók futása alatt a konkurencia működését, mert egy rosszkor indított hirdetési kampány, egy nem elég releváns oldalra kikerülő link, vagy egy partneri megállapodásról való lecsúszás milliós veszteséget képes okozni egyes esetekben.
Ez azért fontos, mert például gyakori módszer az, hogy a versenyző cégek egymás kulcsszavaira terveznek hirdetési kampányokat, szinte megszállnak egy híres bloggert vagy YouTube celebet, s máris kiszorítják ezzel azokat a cégeket, akik szintén ezekkel a szerkesztőkkel vagy tartalomkészítőkkel szerettek volna megállapodni.
Emiatt az interneten folytatott piaci harc sokkal gyorsabb reagálást kíván a linképítés során a SEO és SEM szakemberek részéről, mert itt szinte minden perc számít, mert a megoldás a legtöbb esetben csak néhány kattintásra van.
Társadalmi szerepvállalás
Természetesen mindenki tudja, hogy a cég nem ember, viszont minden vásárló jobban szeret olyan termékeket vásárolni, amelynek cége vissza is tesz valamit a közösbe. Legyen ez egy diákoknak szóló szakmai gyakorlat, egy kulturális esemény vagy egy sportverseny megszervezése, esetleg a bajbajutottakon való segítségnyújtás, az emberek úgy fognak a cégre gondolni, mint valami jóra.
Ez pedig tökéletes lehetőség arra, hogy rengeteg backlinkhez jusson a cég, hiszen ha egy-egy felhasználó beszámol erről a blogjában vagy valamelyik közösségi média oldalán, esetleg említést tesz róla egy-egy videóban is, az organikusan fogja generálni hosszútávon a linképítéshez szükséges értékes backlinkeket.
Záró gondolatok
A linképítés egy összetett készségeket igénylő feladat, hiszen itt nem elég a szakmai tudás, szükség van régóta gyümölcsöző partneri vagy üzleti kapcsolatokra is, kiváló tárgyalói képességekre, illetve arra, hogy mindig sikerüljön olyan megállapodást kötni, mely az összes résztvevő számára kedvező eredményeket produkál.